SAM VB 2024

 

Antik Modellek Első Világbajnoksága

2024.06.22-28. Jakabszállás

2024 – SAM Világbajnokság (sam-league.eu)

Összefoglaló

A BPMSE volt a főrendezője a világ antik modellező története első világbajnokságának.

Előzmények

A VB rendezésének terve Török László szakágvezető sporttársunk ötletéből indult, mintegy két éve. Az igénypontok meghatározása után másfél évvel ezelőtt a megalakult a Szervező Bizottság (SZB). A SZB (Dr. Bognár Géza, Farkas Norbert, Juhász Zsolt, Török László) akik munkájukat teljes mértékben társadalmi munkában végezték, ami nem csekélység, ha figyelembe vesszük, hogy a szakágvezető, aki egyúttal a versenyigazgató is volt másfél éven keresztül átlag napi 6 órát dolgozott a projekten. A SZB munkáját egy előzetes költségvetés összeállításával kezdte, amiből rögtön kiderült, hogy a várható költségek jelentősen meghaladják azt, amit az MMSZ és sporttársaink adományai biztosítani tudnak számunkra, így a legfontosabb feladatunk egy tőkeerős szponzor felkutatása volt. Ezt a szponzort találtuk meg Jakabszállás önkormányzata személyében. Megkötöttük az előzetes megállapodásokat a Jakabszállási repülőtér vezetésével, nekiláttunk az amerikai és az európai SAM szabályzatok összehangolásának. Létrehoztunk egy online nevezési és eredmény-kezelési rendszert, melyet úgy alakítottunk ki, hogy az alkalmas legyen a magyar nemzeti bajnokságok lebonyolítására is. Felmértük és lekötöttük az igényelt szolgáltatásokat, majd sok-sok itt nem részletezett aprómunka után meghirdettük a versenyt és további fáradságos előkészületeket követően június 23-án megnyitottuk a VB-t.

A verseny lefolyása

A versenystartok június 24-én délelőtt kezdődtek Török László versenyigazgató és Markó László főbíró vezényletével. A főbíró munkáját egy húsz fős időmérő csapat segítette, miközben Farkas Norbi és Niki azonnal online rögzítette az eredményeket. A 14 kategóriában meghirdetett verseny versenynapjait egy nyitó és egy záróünnepség foglalta keretbe, mely utóbbit egy bankettel zártunk le. A nyitóünnepséget és a bankettet megtisztelte jelenlétével Szabó György Róbert úr, Jakabszállás polgármestere.

Az eredetileg tervezett 5 versenynap mindegyikére előzetes programot készítettünk, amibe ott csúszott egy nemvárt hiba, hogy szerdára rossz időt jeleztek, így a minden résztvevő ország csapatkapitányát egybehívva úgy döntöttünk, hogy ezen a napon szünnapot tartunk és az erre a napra tervezett kategóriákat más napokra tervezzük be. Ez a pénteki napra eredményezett egy kis zsúfoltságot, de szerencsére időmérő csapatunk nagyszerűen állta a sarat. A VB teljes tartama alatt összesen egy óvás érkezett az olasz csapat részéről az E-Glider kategória döntőjének vonatkozásában. Az óvás megvizsgálására összehívtuk a döntőben résztvevő nemzetek csapatkapitányait, akik 4:1 arányú szavazással elutasították az óvást. Ezt az olasz csapat tudomásul vette és kézfogásával biztosította a szervezőket és a többi érintettet sport-barátságunk további fennállásáról.

A VB számokban

Benevezett országok:                      11

Nevezett versenyzők:                      117

Nevezett modellek:                         437

Nevezett modellek HUN:                118

Nevezett modellek CZE:                 115

Nevezett modellek IT:                      90

Nevezett modellek SK:                    68

Az összesített és súlyozott eredmények alapján számított Grand Champion:     Kvetoslav Storek (CZE)

A kategóriákra lebontott részletes versenyjegyzőkönyvet megtalálhatjuk az MMSZ versenynaptárában a VB feltöltött mellékleteiben.

Az eredmények magyar szempontból

A verseny helyszínéből adódóan a magyar versenyzők és benevezett modellek száma volt a legnagyobb. Versenyzőink az alábbi dobogós helyeket szerezték meg:

Helyezés

Név

Egyesület

Kategória

1

Lukács László BPMSE NMR2.5

1

Lukács László BPMSE Old Timer Endurance

1

Juhász Zsolt BPMSE ELOT

1

Horváth Dávid Mende RMSK E-Glider

2

Török László BPMSE OTVR

2

Török László BPMSE Electro Rubber

2

Zih Dávid BPMSE E-Glider

3

Ács József BPMSE Old Timer Endurance

3

Süveges István BPMSE Old Timer 400

3

Németh József Műegyetemi MK ELOT

3

Kátai Péter Mende RMSK Electro Rubber

3

Lukács Dániel BPMSE E-Glider

 4. Helyezettjeink:

Horváth Dávid RMSK Mende, ALOT

Németh József Műegyetem MK, Electro Glider

5. Helyezettjeink:

Farkas Norbert BPMSE, OT Endurance

Ruppert Gábor BPMSE, Electro Rubber

6. Helyezettjeink:

Fejér Benedek BPMSE IFI, Electro Glider

Juhász Zsolt BPMSE, OTMR C

Lukács László BPMSE, 1/2 Texaco

Lukács Dániel BPMSE, ALOT

Összesen: 4 Arany, 3 Ezüst, 5 Bronz.

Két 4. hely, két 5. hely, négy 6. hely.

Dobogósaink az alábbi albumban megtekinthetők:

https://drive.google.com/drive/folders/1KA4W8nXRX_3gMABYBCTPvFrkPhF9bjEb?usp=sharing

 

A fenti táblázatból kitűnik, hogy az Antik Szakág legeredményesebb egyesülete a BPMSE volt.

Büszkék vagyunk a 10 junior korosztályú versenyzőnkre, akik a magyar csapatot erősítették.

A VB kiegészítő rendezvényei, gesztusai:

A versenyt megelőzően fél évvel nyitottuk meg a VB honlapját, amelyen minden fontos információt megtalálhattak a versenyzők. Az információkat folyamatos frissítésekkel tettünk aktuálissá és az oldalon közzétett emailcímen keresztül minden kérdésre azonnal válaszoltunk. Innen tudták elérni az előzetes, majd a végleges nevezések új alkalmazását és rendelhettek ajándéktárgyakat.

A főútról jól látható óriásplakát segítette a versenyhelyszínt megtalálni.

A repülőtér közelében magyar és angol nyelvű eligazítóhely fogadta az érkezőket, ahol egy helyi térképet kapott mindenki, hogy mindent könnyedén megtaláljon.

A VB-re érkező minden magyar és külföldi hölgyvendégét virággal vártuk.

A beérkezés napján kézműves bemutatót és vásárt tekinthettek meg a résztvevők.

A megnyitóünnepség hivatalos ceremóniája után az AERO HOTEL nagysikerű lovasbemutatóját tekinthették meg a versenyzők és a vendégek.

A lovasbemutató után a kecskeméti és kiskunfélegyházi modellezők tartottak nagyon látványos modell bemutatót.

Végül műrepülő bemutatóban gyönyörködhettünk az új magyar gyártmányú GENPRO -val.

A verseny ideje alatt minden eredmény néhány percen belül felkerült az online alkalmazásba, mert a startlapokat lefényképeztük start után és Messengeren továbbítottuk az irodának. Itt azonnal beírásra kerültek, így a versenyzők nem csak egy óriás TV-n a hangárban, hanem online is nyomon követhették a startokat.

A VB záróbankettjén citera zenekar mutatta be a magyar népzene remekeit.

Végül egy tombola húzás során találtak gazdára a Jakabszállási Önkormányzat, a magyar modellező vállalkozások és magánszemélyek ajándékai, melyeknek osztatlan sikere volt.

Média megjelenés

Beérkezett vélemények

A verseny lezárása után számos külföldi sporttársunktól kaptunk köszönő levelet. Ezekben egységen kinyilvánították elégedettségüket a magas-szintű szervezéssel és a helyszínnel kapcsolatban az alábbiakat írták:

A Jakabszállási Repülőtér ideális helyszínnek bizonyult a verseny lebonyolítására, akár külföldi összehasonlításban is. A pálya minősége, az AERO HOTEL, a kempingelés, étkezés, szanitáris feltételek mind-mind kimagaslóak voltak.

Köszönjük a kiválóan szervezett és lebonyolított versenyt. Nagyszerű munkát végzett, és megérdemli a megtiszteltetést és a dicsőséget.” (Jiri Hruska, Cseh csapatkapitány)

Fantasztikus volt az időmérő csapat is és nagyszerű, hogy nők és fiatalok voltak köztük és versenyzők közt is.” (Fracesco Posa Olasz versenyző)

Tisztelettel:

Dr. Bognár Géza – Török László