Antik Modellek Első Világbajnoksága
2024.06.22-28. Jakabszállás
2024 – SAM Világbajnokság (sam-league.eu)
Összefoglaló
A BPMSE volt a főrendezője a világ antik modellező története első világbajnokságának.
Előzmények
A VB rendezésének terve Török László szakágvezető sporttársunk ötletéből indult, mintegy két éve. Az igénypontok meghatározása után másfél évvel ezelőtt a megalakult a Szervező Bizottság (SZB). A SZB (Dr. Bognár Géza, Farkas Norbert, Juhász Zsolt, Török László) akik munkájukat teljes mértékben társadalmi munkában végezték, ami nem csekélység, ha figyelembe vesszük, hogy a szakágvezető, aki egyúttal a versenyigazgató is volt másfél éven keresztül átlag napi 6 órát dolgozott a projekten. A SZB munkáját egy előzetes költségvetés összeállításával kezdte, amiből rögtön kiderült, hogy a várható költségek jelentősen meghaladják azt, amit az MMSZ és sporttársaink adományai biztosítani tudnak számunkra, így a legfontosabb feladatunk egy tőkeerős szponzor felkutatása volt. Ezt a szponzort találtuk meg Jakabszállás önkormányzata személyében. Megkötöttük az előzetes megállapodásokat a Jakabszállási repülőtér vezetésével, nekiláttunk az amerikai és az európai SAM szabályzatok összehangolásának. Létrehoztunk egy online nevezési és eredmény-kezelési rendszert, melyet úgy alakítottunk ki, hogy az alkalmas legyen a magyar nemzeti bajnokságok lebonyolítására is. Felmértük és lekötöttük az igényelt szolgáltatásokat, majd sok-sok itt nem részletezett aprómunka után meghirdettük a versenyt és további fáradságos előkészületeket követően június 23-án megnyitottuk a VB-t.
A verseny lefolyása
A versenystartok június 24-én délelőtt kezdődtek Török László versenyigazgató és Markó László főbíró vezényletével. A főbíró munkáját egy húsz fős időmérő csapat segítette, miközben Farkas Norbi és Niki azonnal online rögzítette az eredményeket. A 14 kategóriában meghirdetett verseny versenynapjait egy nyitó és egy záróünnepség foglalta keretbe, mely utóbbit egy bankettel zártunk le. A nyitóünnepséget és a bankettet megtisztelte jelenlétével Szabó György Róbert úr, Jakabszállás polgármestere.
Az eredetileg tervezett 5 versenynap mindegyikére előzetes programot készítettünk, amibe ott csúszott egy nemvárt hiba, hogy szerdára rossz időt jeleztek, így a minden résztvevő ország csapatkapitányát egybehívva úgy döntöttünk, hogy ezen a napon szünnapot tartunk és az erre a napra tervezett kategóriákat más napokra tervezzük be. Ez a pénteki napra eredményezett egy kis zsúfoltságot, de szerencsére időmérő csapatunk nagyszerűen állta a sarat. A VB teljes tartama alatt összesen egy óvás érkezett az olasz csapat részéről az E-Glider kategória döntőjének vonatkozásában. Az óvás megvizsgálására összehívtuk a döntőben résztvevő nemzetek csapatkapitányait, akik 4:1 arányú szavazással elutasították az óvást. Ezt az olasz csapat tudomásul vette és kézfogásával biztosította a szervezőket és a többi érintettet sport-barátságunk további fennállásáról.
A VB számokban
Benevezett országok: 11
Nevezett versenyzők: 117
Nevezett modellek: 437
Nevezett modellek HUN: 118
Nevezett modellek CZE: 115
Nevezett modellek IT: 90
Nevezett modellek SK: 68
Az összesített és súlyozott eredmények alapján számított Grand Champion: Kvetoslav Storek (CZE)
A kategóriákra lebontott részletes versenyjegyzőkönyvet megtalálhatjuk az MMSZ versenynaptárában a VB feltöltött mellékleteiben.
Az eredmények magyar szempontból
A verseny helyszínéből adódóan a magyar versenyzők és benevezett modellek száma volt a legnagyobb. Versenyzőink az alábbi dobogós helyeket szerezték meg:
Helyezés |
Név |
Egyesület |
Kategória |
1 |
Lukács László | BPMSE | NMR2.5 |
1 |
Lukács László | BPMSE | Old Timer Endurance |
1 |
Juhász Zsolt | BPMSE | ELOT |
1 |
Horváth Dávid | Mende RMSK | E-Glider |
2 |
Török László | BPMSE | OTVR |
2 |
Török László | BPMSE | Electro Rubber |
2 |
Zih Dávid | BPMSE | E-Glider |
3 |
Ács József | BPMSE | Old Timer Endurance |
3 |
Süveges István | BPMSE | Old Timer 400 |
3 |
Németh József | Műegyetemi MK | ELOT |
3 |
Kátai Péter | Mende RMSK | Electro Rubber |
3 |
Lukács Dániel | BPMSE | E-Glider |
4. Helyezettjeink:
Horváth Dávid RMSK Mende, ALOT
Németh József Műegyetem MK, Electro Glider
5. Helyezettjeink:
Farkas Norbert BPMSE, OT Endurance
Ruppert Gábor BPMSE, Electro Rubber
6. Helyezettjeink:
Fejér Benedek BPMSE IFI, Electro Glider
Juhász Zsolt BPMSE, OTMR C
Lukács László BPMSE, 1/2 Texaco
Lukács Dániel BPMSE, ALOT
Összesen: 4 Arany, 3 Ezüst, 5 Bronz.
Két 4. hely, két 5. hely, négy 6. hely.
Dobogósaink az alábbi albumban megtekinthetők:
https://drive.google.com/drive/folders/1KA4W8nXRX_3gMABYBCTPvFrkPhF9bjEb?usp=sharing
A fenti táblázatból kitűnik, hogy az Antik Szakág legeredményesebb egyesülete a BPMSE volt.
Büszkék vagyunk a 10 junior korosztályú versenyzőnkre, akik a magyar csapatot erősítették.
A VB kiegészítő rendezvényei, gesztusai:
A versenyt megelőzően fél évvel nyitottuk meg a VB honlapját, amelyen minden fontos információt megtalálhattak a versenyzők. Az információkat folyamatos frissítésekkel tettünk aktuálissá és az oldalon közzétett emailcímen keresztül minden kérdésre azonnal válaszoltunk. Innen tudták elérni az előzetes, majd a végleges nevezések új alkalmazását és rendelhettek ajándéktárgyakat.
A főútról jól látható óriásplakát segítette a versenyhelyszínt megtalálni.
A repülőtér közelében magyar és angol nyelvű eligazítóhely fogadta az érkezőket, ahol egy helyi térképet kapott mindenki, hogy mindent könnyedén megtaláljon.
A VB-re érkező minden magyar és külföldi hölgyvendégét virággal vártuk.
A beérkezés napján kézműves bemutatót és vásárt tekinthettek meg a résztvevők.
A megnyitóünnepség hivatalos ceremóniája után az AERO HOTEL nagysikerű lovasbemutatóját tekinthették meg a versenyzők és a vendégek.
A lovasbemutató után a kecskeméti és kiskunfélegyházi modellezők tartottak nagyon látványos modell bemutatót.
Végül műrepülő bemutatóban gyönyörködhettünk az új magyar gyártmányú GENPRO -val.
A verseny ideje alatt minden eredmény néhány percen belül felkerült az online alkalmazásba, mert a startlapokat lefényképeztük start után és Messengeren továbbítottuk az irodának. Itt azonnal beírásra kerültek, így a versenyzők nem csak egy óriás TV-n a hangárban, hanem online is nyomon követhették a startokat.
A VB záróbankettjén citera zenekar mutatta be a magyar népzene remekeit.
Végül egy tombola húzás során találtak gazdára a Jakabszállási Önkormányzat, a magyar modellező vállalkozások és magánszemélyek ajándékai, melyeknek osztatlan sikere volt.
Média megjelenés
- Kecskeméti Városi Televízió (https://www.youtube.com/watch?v=PGf0jqN_bh4)
- Sport2 TV: Aerosport Magazin: SAM World Championship Hungary – Antik Modell Világbajnokság, Jakabszállás 2024. (AEROsport.hu) (youtube.com)
Beérkezett vélemények
A verseny lezárása után számos külföldi sporttársunktól kaptunk köszönő levelet. Ezekben egységen kinyilvánították elégedettségüket a magas-szintű szervezéssel és a helyszínnel kapcsolatban az alábbiakat írták:
A Jakabszállási Repülőtér ideális helyszínnek bizonyult a verseny lebonyolítására, akár külföldi összehasonlításban is. A pálya minősége, az AERO HOTEL, a kempingelés, étkezés, szanitáris feltételek mind-mind kimagaslóak voltak.
„Köszönjük a kiválóan szervezett és lebonyolított versenyt. Nagyszerű munkát végzett, és megérdemli a megtiszteltetést és a dicsőséget.” (Jiri Hruska, Cseh csapatkapitány)
„Fantasztikus volt az időmérő csapat is és nagyszerű, hogy nők és fiatalok voltak köztük és versenyzők közt is.” (Fracesco Posa Olasz versenyző)
Tisztelettel:
Dr. Bognár Géza – Török László